Rengeteg üzenetet és kommentet kaptunk arra vonatkozóan, hogy a biciklis helye a bicikliúton van, az országút pedig az autóvezetőké, hiszen az autó tulajdonosa fizet útdíjat, be van építve az üzemanyagárba is útdíj fenntartás, a bringás ezzel szemben nem fizet semmit. A felvetést mi is körbejártuk, és megnéztük, hogy mi az igazság. Most akkor kinek a pénzéből épülnek az utak? A válasz nem annyira egyszerű, mint elsőre gondolnánk. Röviden: az út nem csak az autósoké.

Kinek a pénzéből épülnek és újulnak meg a közutak?

Magyarországon a Magyar Közút Nonprofit Zrt. feladata, hogy az állami tulajdonú úthálózatot üzemeltesse, és fenntartsa egy évről-évre meghatározott keretösszeg felhasználásával. Ennek a mértéke független az államkasszába befolyt közúti közlekedéssel kapcsolatos adóbevételek összegétől. A matrica bevételek a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-hez, a benzin adótartalma, ahogy a biztosítási díjak is közvetlenül az Államkincstárhoz futnak be, a gépjárművek utáni teljesítményadót pedig a helyi önkormányzatok szedik be. Tehát a társasághoz közvetlenül nem érkezik ezekből a díjakból és adókból bevétel. Minden évben előre meghatározott központi költségvetési forrásból végzik az üzemeltetési feladatokat, amihez értelemszerűen nem csak a gépjárművezetők járulnak hozzá, hanem mindenki, aki adót fizet.

A Magyar Közút 32 ezer km-es úthálózatért felelős, ami a településeket összekötő fő- és mellékutakból, illetve ezen utak településeken átvezető szakaszaiból, továbbá a gyorsforgalmi utakból áll (kivéve a 360 kilométernyi koncessziós kezelésben lévő M5 és M6). Minden más, mintegy 100 ezer kilométernyi út önkormányzati kezelésben található. Budapest közigazgatási területén belül, a fő- és tömegközlekedési útvonalak a fővároshoz, minden más út a kerületi önkormányzatokhoz tartozik. Az új útépítések és fejlesztések pedig a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-hez tartoznak. A NIF Zrt. többek között az új gyorsforgalmi utak építését is koordinálja, ennek keretében 2020-ig mintegy 2500 milliárd forint értékű útfejlesztési- és építési projektet valósítanak meg.

2018 tavaszától kezdődően nagyjából 1000 kilométernyi, lakott területen kívüli, főutakkal párhuzamos, az országos kerékpáros törzshálózathoz tartozó kerékpárút kezelése is a Magyar Közút feladata lett, és az idei költségvetésből 3 milliárd forint jut a kerékpárutak üzemeltetésére, karbantartására és felújítására. Ezen beruházások is érezhető változást és előrelépést jelentenek majd a Közút üzemeltetésébe kerülő kerékpárutakon, aminek várható eredménye az, hogy egyre kevesebb kerékpáros kényszerül a főúton való haladásra a kerékpárút hiánya, vagy annak minősége miatt.

Mindenki fizet az útért

Összegezve, az egyes autóvezetők állítása tehát nem helytálló mikor azt mondják, hogy a kerékpárosok ne közlekedjenek a közúton, mert nem fizetnek érte, hiszen ezeket minden adófizető pénzéből tartják fent, járműtől függetlenül. Vagyis a közút mindenkié, köztulajdon, és közösen befizetett adónkból épültek. Végezetül megközelíthetjük onnan is a problémát, hogy ki óvja jobban az utat. A kerékpáros még tesz is az út megóvásáért akkor, amikor gépjármű helyett a bringát választja. Így bringázzunk többet a jobb utakért!