Október 18-án a BKV kelenföldi autóbuszgarázsában megrendezett sajtótájékoztatón jelentette be Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, hogy az augusztusban elindított másfél méteres előzési oldaltávolság kampányhoz idén ősszel a BKK, a BKV, valamint a VT-ARRIVA, jövő tavasszal pedig a MOL is csatlakozni fog.

A kormánybiztos kiemelte, hogy a fő feladata minél több embert aktív életmódra bírni, azonban a kerékpározást visszatartó erő legtöbbször a félelem. Ezért szükséges a szemléletváltás, és a 1,5 m KRESZ-ben való előírása is. Utóbbihoz hozzátette, hogy a KRESZ módosító csomag javaslatai között szerepel a megfelelő előzési oldaltávolság számszerűsítése is. Közölte még, hogy október közepétől egy hónapon keresztül a fővárosi buszokon, illetve plakátokon is lehet majd találkozni a kampány üzenetével. Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója elmondta, hogy szolgáltatóik, a BKV Zrt. és a VT-ARRIVA Kft. járművei közül összesen 13 autóbuszt matricáztak fel, valamint városszerte 20 figyelemfelhívó plakát lesz kihelyezve a megállókba. A vezérigazgató kiemelte, hogy a BKK számára azért is fontos ez a program és az ebben történő részvétel, mert tudatosítani kell mindenkiben, hogy a közlekedésben résztvevők felelősek egymásért. Hozzátette, a társaság ezért szívesen részt vesz minden olyan együttműködésben, aminek célja a biztonságos közlekedés feltételeinek megteremtése. Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója felhívta arra a figyelmet, hogy autóbuszvezetőik képzése során is figyelmet fordítanak a kerékpárosokra, ugyanakkor a kerékpárral közlekedőktől pedig azt kérte, hogy tartsák be ők is szabályokat és törekedjenek az együttműködésre a közlekedésben. Halász Áron, a Magyar Kerékpárosklub szóvivője a nemrég elkészült a kerékpáros kutatásra hivatkozva elmondta, hogy a lakosság 70%-a szokott valamilyen formában kerékpárra ülni, vagyis mindenkinek van olyan ismerőse, aki közeledik kerékpárral, és fontos, hogy ők is hazaérjenek épségben. Szintén kiemelte, hogy a félelem az egyik legnagyobb gátló ereje a kerékpározás szélesebb körű elterjedésének, aminek csillapítására jó eszköz ez a kampány. Örvendetes dolognak tartja, hogy több szervezet is támogatni tudja a kampány népszerűsítését. Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője megmutatta az idei Tour de Hongrie sárga trikóját, ami a 1,5 m oldaltávolság üzenetét hordozta. A verseny egyik legértékesebb felületéről van szó, hiszen az összetettben éppen élen álló versenyző viselhette ezt a mezt. Hozzáfűzte, hogy a magyar körverseny a jövőben is támogatni fogja a kampányt. Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke kiemelte a sportolók részéről is a megfelelő oldaltávolság fontosságát, hiszen kulcsfontosságú az utánpótlás szempontjából, hogy a szülők milyen közegbe engedik ki kerékpározni a gyermekeiket. Ígéretet tett, hogy az MKSZ versenynaptárjában szereplő eseményeken hirdetni fogják a 1,5 m kampány üzenetét a résztvevő sportolóknak, kísérőknek, szurkolóknak és látogatóknak. Megjegyezte még, hogy a Szövetség webshopjában hamarosan megvásárolható lesz a kampány látványelemeivel ellátott póló és kerékpáros mez. Az eseményt Szabó Krisztián, háromszoros autocross Európa-bajnok bemutatója zárta, aki görgőkre erősített kerékpárokra ülők mellett elhaladva érzékeltette az előzési oldaltávolság fontosságát.